1. A Találkozás

Liz szemszöge:

Pont engem kellett felébresztenie. Igazán elküldhette volna valamelyik asszisztensét. Nem, ugyan dehogy. Igaz, hogy végre szombat van és aludhatnék, de nem. Keltsük fel az egyetlen lányunkat, hogy hozzon be valami hülye mappát, tele hülye papírokkal. De legalább felvehetem a legújabb Christian Louboutin cipőmet. Apa azt mondta, hogy van negyed órám arra, hogy odaérjek, ehhez képest  már eltelt húsz perc és még mindig csak öltözködök. Ez Anyának is feltűnt...

- Drágám, nem kellett volna már elindulnod? - kopogott be az ajtón.

- De. - hangzott a tömör válaszom.

- Akkor meg mire vársz? Már a kocsiddal is kiálltak.

- Megyek már. Nem kell leszedni a fejem. - kaptam fel a táskámat, és pár pillanattal később már a lépcsőn rohantam le.

Egy gyors köszönés után beszálltam az én kicsikémbe (bocs, imádom a kocsimat) és London belvárosa felé indultam. Ma még nem ittam kávét, de már nem akartam tovább feszíteni a húrt Apánál. Hála a kocsimnak tizenöt perc múlva már a folyosón sétáltam az ajtó felé. Amikor az iroda közelébe értem, furcsa hangokat hallottam meg.

- Úgy érted El idejön!? - sípitozott valaki.

- Ha nem nyugodsz le, akkor nem. - szidta le apa(?).

Mivel kíváncsi voltam, hogy ki az, egyszerűen benyitottam az ajtón. Amikor megláttam, hogy kik ülnek az asztal előtt egy síkitás hagyta el a számat. Majd mikor megnyugodtam egy igen értelmes kérdés hagyta el számat.

- Te?

- Igen. Én. Nem is örülsz nekem? - sérdőtött meg.

- Tudod, hogy imádlak. - mondtam és próbáltam a lehető legártatlanabbul nézni rá.

- Én is téged. - válaszolt, majd szoros ölelésbe zárt.

- Miért vagy ilyen magas?

- Amiért te ilyen alacsony vagy El. - rég hallottam ezt a választ.

- Sajnálom, hogy megszakítom a társalgást, de kislányom elhoztad a papírokat? - nézett rám kérdőn apa.

- Ja, persze. Tessék. És ha baj, ha nem, én szerzek valahonnan egy kávét, mert nekem innom kell!

- Mit? - kérdezett vissza Harry.

- Kávét. - válaszoltam tök nyugodtan.

- A legtöbb ember igencsak érdekesen nézne rám. Te miért nem csinálsz így? - nézett rám Harry érdeklődően.

- Mert igazából El tök hülye, csak most játssza az eszét. - bosszantott Lou.

- Ő az a csaj, akivel rátok hívták a rendőrséget? - kíváncsiskodott Liam.

- Hogy mi történt?! - pattant fel az asztaltól Apa. - Mesélj csak!

- Hát, ömm az volt, hogy felelsz vagy merszeztünk, és kimentünk az utcára. Én azt kiabáltam, hogy: "Aragorn, ne menj el! Maradj velem. Éljünk boldogan". Louis meg valami olyasmit, hogy: " Arwen, muszáj mennem. Kérlek értsd meg. De tudd, hogy örökké szeretni foglak." És ez nem nagyon tetszett a szomszéd néninek, így ránk hívta a rendőröket. Kijöttek és megszondáztattak minket, hogy nem vagyunk-e részegek. És amikor meglátták, hogy teljesen józanok vagyunk azt mondták, hogy "legközelebb halkabban játszatok gyerekek", majd elmentek. Ennyi. - meséltem el a történetet, kihagyva belőle a rosszabb részeket.

- Meséljetek még. Olyan kíváncsi vagyok. - kérlelt minket Niall.

- És amúgy hogy hívnak? - érdeklődőtt Zayn.

- Liz Cowell.

- És akkor Louis miért hív El-nek?

- Mert az igazi nevem Elizabeth. De mindenki Liznek hív. Kivéve Louis. Ő El-nek. És más nem hívhat annak. Oké? - néztem körbe a szobában.

- Aha. - bólogattak egyszerre.

- Na mindegy, én mentem. Szia Apa! Szeretlek! Szia Louis! Téged is szeretlek! Sziasztok! - köszöntem el mindenkitől.

Az irodaház pont jó helyen van, mert kb. két utcára innen van egy kávézó. Úgy döntöttem, gyalog megyek, mert soha nem szokott üres parkolóhely lenni. A londoni  időjáráshoz képest jó idő volt. Ugyan be volt borulva az ég, de az eső nem esett.  Sétálás közben éreztem, hogy rezeg a telefonom és miután megnéztem az okát, csöppet hülyének hittek az emberek. Hogy miért? Mert úgy mosolyogtam, mint valami idióta.

@Louis_Tomlinson: Végre megint találkoztam a VILÁG leghülyébb csajával! Hiányoztál @LizCowell!

@LizCowell: Te is hiányoztál nekem! De ugye azt tudod, hogy most több száz Directioner fog halálos üzeneteket küldeni??

@Louis_Tomlinson: Már elszoktam az idióta szövegeidtől. És üzenem, aki ilyen üzenetet küld neki, az nem igazi Directioner.

@Real_Liam_Payne: @Louis_Tomlinson inkább figyelj arra, hogy mit beszélünk!

@Louis_Tomlinson: bocsi El, mennem kell. Később beszélünk!

@LizCowell: oké!

A beszélgetés végére már oda is értem a célomhoz. Az ajtón belépve megérztem azt a tipikus kávé, forrócsoki illatott, amit annyira szeretek.

- Mit adhatok? - kérdezte unottan a pincér.

- Egy Jeges Vanilla Latte-t elvitelre.

- Máris hozom. - modta, majd hátra fordult a gépekhez, hogy elkészítse az italomat.

Olyan két perces várakozás után a kezem között tudhattam a Latte-met, de mikor megfordultam az egész egy szerencsétlen lány pólójára borult.

- Úristen! Annyira sajnálom! Mindig is béna voltam. Tényleg .... - folytattam volna a bocsánatkérést, de az "áldozatom" leállított.

- Semmi baj. Ez bárkivel megtörténhet. Majd kimosom, és akkor teljesen olyan lesz, mint új korában. - nyugtatgatott.

- Legalább azt hagy fizessem ki, amit venni szeretnél. Vagy tudod mit? Úgyis kell nekem pár új ruha, meg cipő. Gyere el velem vásárolni, és veszek neked valami új felsőt.

- Nem kell. Tényleg, semmiség az egész! - próbált lerázni.

- Légyszi! A barátnőm Párizsban lakik, egyedül meg gáz boltból boltba járni. Én fizetek mindent. - fűztem tovább, hátha eljön velem.

- Rendben. Nem bánom. De otthon hagytam a bérletem, úgyhogy a jegyet is te állod.

- Busz? Kocsival megyünk, de egy kicsit sétálni kell hozzá.

- Van saját kocsid? - lepődött meg.

- Aha. És csak, hogy tudd imádom és nagyon vigyázok rá.

- Oké. És azt megkérdezthetném, hogy mi a neved?

- Persze. Liz Cowell vagyok. És te? - néztem rá.

- Lexi Coleman. Simon Cowell valakid?

- Az apukám testvére. Nem akarunk kérdezz feleleket játszani? Sokkal könnyebb megismerni a másikat. Benne vagy? - kérdeztem.

- Jó. Én kezdek. A szüleid munkája?

- Apa filmrendező. Anya rendezvényszervező. Van testvéred?

- Egy nagyobb fiú. Hány éves vagy?

- Tizennyolc. Hol laksz?

- Londonban. Neked van testvéred?

- Egy bátyám. És te hány éves vagy?

- Annyi mint te. A bátyád hol dolgozik? 

- Katona. A te szüleid mit csinálnak?

- Ha nem baj, erről nem beszélnék. Ez a te kocsid? - döbbent le teljesen.

- Igen. Tetszik? Szállj be nyugodtan. Nem fog semmi történni. - mosolyogtam rá.

- És hova megyünk vásárolni? - kérdezte Lexi egyre nagyobb izgalommal a hangjában.

- Attól függ, hogy te hova akarsz menni. Chanel, New Yorker, Zara, River Island, TOPSHOP, DOLCE & GABBANA. Milyen felsőt szeretnél? - pillantottam rá.

- Hogy őszinte legyek én ezekben a boltokban még csak úgy voltam bent, hogy csak szétnéztem. Semmit nem vásároltam. Tudod, nem vagyunk valami "hú de gazdagok"... - pirult el szégyenében.

- Ez nem olyan dolog, amit szégyellned kell. És én vehetem neked az első ilyen cuccodat. De jó!  És ha már itt vagyunk, nem mennénk el a manikűröshöz?

- Nem akarok visszaélni a pénzeddel. - visszakozott megint.

- Ugyan, kérlek. Nem élsz vissza semmivel. Lucy-ra is ugyanúgy elkölteném. - modtam, és ezzel lezártam a "vitát".

A vásárlást alapjáraton is nagyon szeretem, de most, hogy Lexivel voltam, csak még jobban élveztem (ne értsd félre :D).  Rengeteg ruhát próbáltattam fel vele, ki-be ráncigáltam boltból-boltba és szegény csaj vagy húsz szatyrot cipelt haza. Én valamivel többet... Szerintem elköltöttem három havi zsebpénzemet. Nem igazán bánom. 

Épp az ágyamra pakoltam ki az újonnan vásárolt cuccaimat, amikor hangos nevetésre lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy Apa és a fiúk közeledtek az ajtó felé. Ennél érdekesebb már csak az volt, hogy a fiúk kezében bőröndök voltak. Fogalmam sincs, hogy mit keresnek itt. Sajnos, igen csak kíváncsi természetem van, így újból lerohantam a lépcsőn, hogy az előszobában várjam őket.

- El tudja, hogy "ideköltözünk" egy kis időre? - kérdezte Louis.

- Nem. Meglepetésnek szántam. Remélem örülni fog. - válaszolt Apa.

- Meddig maradtok? Egy évig? - néztem a táskáira, amik nagyjából akkorák voltak, amit én egy hétre szoktam vinni.

- Még nem tudjuk. Meddig szeretnéd élvezni a társaságunkat? - perverzkedett Harry.

- Harry. Most hagyd abba. - szólt rá Lou fenyegetően.

- Nem vagyok már kislány. Tudok vigyázni magamra. - próbáltam lecsillapítani az én őrző-védőmet.

- Bocsi. Nekem még mindig az én kicsi Elizabeth-em vagy. - ölelt át mosolyogva.

- Kérhetek egy pohár vizet? - törte meg a meghitt csendet Zayn.

- Gyere! Megmutatom, hogy hol a konyha. - nyújtottam felé a kezem.

- Köszi Tündérke. - fogta meg a kezem.

- Hogy kicsoda? - csodálkoztam.

- Talán nem tetszik at új beceneved? - kérdezte és egy pimasz mosoly jelent meg az arcán.

- Még senki nem hívott. Tündérke. Nem is olyan rossz.

- Na látod. Louis mindig így megvéd bármilyen férfi közeledésétől?

- Igen. Még Doncasterben is ezt csinálta. Néha már az idegeimre megy vele, de jól esik, hogy ennyire tőrödik velem. - válaszoltam és letettem elé egy pohár vizet - Miért?

- Csak... hát.... izé.... így tervezek előre. - nyögte ki nagy nehezen.

- Tervezel? Mit? - hogy őszinte legyek kicsit ledöbbentem.

- Köszönöm a vizet. - mondta és kirohant a konyhából egyedül hagyva gondolataimmal.

Fogalmam sincs, hogy mit értett ez alatt. Lehet, hogy randizni akar velem? Nem mondanék neki nemet. Azok a barna szemek! Az pimasz mosoly. És az a pillantás. Liz elég, ne ábrándozz róla! -Szidtam össze magam. Úristen! Már saját magammal veszekszem... Ez tuti nem egészséges. Gyorsan megittam egy pohár vizet (nem Zayn-ét) és felmentem a szobámba. Fél óra múlva szóltak, hogy kész a vacsora és ha enni akarok, akkor menjek le. Nem voltam éhes,  így fent maradtam és folytattam a ruháim és cipőim rendezését. Pár óra múlva a gyomrom korgása miatt muszáj voltam lemenni enni. Igaz, már tizenegy óra volt. Le akartam venni egy bögrét, de mivel alacsony vagyok, nem értem fel. Lábujj hegyre állva nyújtózkodtam, amikor hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon és ezzel egy időben levett egy bögrét.

- Köszönöm. - fordultam meg gyorsan, mert tudni akartam, hogy ki az. Titokban reméltem(!), hogy Zayn.

- Máskor is Tündérke. Ilyen csinos lányoknak mindig szívesen segítek. - válaszolt és olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a meleg leheletét.

- Ezt most bóknak szántad? - kérdeztem, de a hangom alig volt hallható.

- Úgy néz ki gyakorolnom kell a bókolást. De amúgy mit csinász itt ilyen későn? - érdeklődőtt, ellépett előlem és leült egy bárszékre.

- Éhes vagyok. A sütit már elővettem, de szeretek hozzá kakaót inni. - mondtam és hátat fordítva neki elkezdtem elkészíteni az innimet.

- Segíthetek Tündérke? - suttogta a fülembe, de mivel nem számítottam rá, egy hirtelen mozdulattal levertem az üveget, amiben a kakaóport tároltuk.

- Halkabban nem lehetet volna... - motyogtam és lehajoltam, hogy összeszedjem a törött darabokat, de amilyen szerencsés vagyok, az első mozdulatommal elvágtam a kezem. - A francba. - szidkozottam még halkabban.

- Fertőtleníteni kellene, nem gondolod? - fogta óvatosan a kezemet a kezében.

- A fürdőmben van kötszer, meg valami cuccos. - álltam fel és elindult a lépcső felé.

- Majd én  megcsinálom! Egy kicsit sápadtnak tűnsz. Jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Nem igazán szeretem a vért...

- Akkor meg még inkább veled megyek. - és belémkarolt, hogy velem jöjjön a szobámba.

- Tényleg nem kell. Megleszek.

- Ha már elindultam nem állok meg. - mondta és ugyan az a pimasz mosoly jelent meg az arcán.

Egyszerre voltam rosszul és nagyon jól is. A fürdőmbe érve Zayn elővette a fertőtlenítőszert és kötszert. Óvatosan tisztította ki a sebet. Amikor végzett bekötözte a vágást és ágyba parancsolt.

- Nem énekelnél valamit? Hogy gyorsabban elaludjak. - magyarázkodtam.

- Mit szeretnél? - vigyorgott önelégülten és leült a földre, mivel máshova nem tudott a ruháim miatt.

- Mindegy. Nem lehet valami kényelmes a földön. - jegyeztem meg.

- Szeretnéd, ha melléd feküdnék? - kérdezte gyanakodva.

- Maradhatsz a földön. - válaszoltam, de tudtam, hogy ide fog jönni.

- Louis meg fog ölni. - mondta és bemászott a takaróm alá.

- Ha megtudja. Jó éjszakát Zayn!

- Jó éjszakát Tündérke! - köszönt el és elkezdte a Little Things-et, én pedig hamarosan mély álomba merültem.

...

- El, bemehetek? - kérdezte Lou.

Mit keres itt hajnali egykor? Ránéztem az órára és megláttam, hogy már kilenc van. Megfordultam az ágyamon és szembe találtam magam Zayn-nel. Teljesen kiment a fejemből.

-Hahó, kelj fel. Reggel van. - próbáltam felébreszteni, miközben Louis egyre türelmetlenebbül kopogott az ajtón.

- Egy perc és beengedlek! - kiabáltam ki.

- Nem kell szégyenlősködnöd. Már láttalak ruha nélkül. - válaszolt és magam előtt láttam a perverz mosolyát.

- Louis! - szóltam rá és éreztem, hogy a pír elborítja az arcomat.

- Azt hiszem meg fogok halni. - mondta Zayn.

- Nem hiszem. Mássz be az ágy alá! - ismertettem tervemet és lelöktem a földre.

- Jól vagy? Puffanást hallottam. - aggodalmaskodott a legjobb barátom.

- Csak leestem az ágyról. Tudod, milyen szerencsétlen vagyok. - hazudtam és reméltem, hogy beveszi.

- Emlékszel, hogy féltél a tetkótól?

- Szerintem arra még a járókelők is emlékeznek. - feleltem kuncogva és kinyitottam az ajtót.

- Tizenöt perc múlva reggeli. Gondoltam szólok, mert régebben az öt perc jelentett negyedórát. - vigyorgott.

- Nagyon vicces vagy Tomlinson. - válaszoltam némi gúnnyal a hangomban.

- Mi történt a kezeddel? - fogta meg óvatosan.

- Elvágtam. Semmi extra.

- Ügyes vagy. Na megyek, felkeltem a többieket is. Később találkozunk. - puszilt meg búcsúzóul.

Amint kihátrált a szobámból elfogott a pánik. Nyilván Zayn-hez is be fog menni, csak az a baj, hogy ő itt van.

- Van egy tervem, Tündérke. - nyugtatott meg.

- És be fog válni? - szeretem húzni az emberek agyát.

- Remélem. - mondta és elővette a telefonját.

- Kit hívsz?

- Liam-et. Tuti, hogy nem fogja elmondani Lou-nak. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre és már tárcsázta is.

Liam hamar beleegyezett a tervébe, bármi is volt az. Amikor meghallottuk a jelet, Zayn gyorsan elköszönt és már rohant is a szobájába. Én pedig elkönyveltem magamnak, hogy ez volt életem egyik legjobb éjszakája. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy miért...